Üdvözöljük a Magyar katonák viselete a honfoglalástól napjainkig című kiállításunkon. A kiállítás anyagát gyűjtötte, és készítette: Tóth István szabó mester, a veszprémi méretes Szabó Kft. tulajdonosa. A tárlat célja, hogy látogatóink közelebbről megismerhessék azokat az egyenruhákat, amelyeket elődeink viseltek az elmúlt évszázadok alatt.

Honfoglalás:

A kiállítási térben jobbra indulva először a honfoglalás kori ruházatok tekinthetők meg.

Ennek a kornak a viseleteiről nem maradtak ránk jelentős régészeti leletek, de grafikus ábrázolások sem. Azonban a későbbi leírásokból, és illusztrációkból kiderült, hogy az akkori öltözetünk a hasonló életmódot folytató és hasonló éghajlaton élő népek ruházatával lehetett azonos. Ezért a honfoglalás korának ruházatát a mai kazah és mongol viseletek alapján, de mindenképpen a keleti szabást követve képzelhetjük el.  Annyi bizonyos, hogy a későbbiekben is használatos, egyenes szabásvonalú ruhákat hordtak honfoglaló őseink. A felsőruházatban már ekkor feltűnt a rövid, derékon alul érő, elöl nyitott, bőszárú és összevarrott ujjú ing. Az alsóruházatra pedig a közepesen bő, bokánál összehúzott és csizmába bújtatott nadrág volt jellemző.

A hosszú, övvel összefogott, kaftánformára szabott felsőruhából télen egyszerre többet is viseltek. A ruhák különleges hosszára azért volt szükség, hogy viselőjüket megóvják a széltől és az időjárás viszontagságaitól. Szabásuk alkalmazkodott a lovagláshoz és íjászathoz is, ugyanis hátul hosszan felvágták, így téve lehetővé a lóra szállást. Ez a szabásforma a következő századokban is megfigyelhető volt. Az öv a ruházat összefogásán kívül a vándorélethez szükséges eszközök hordozására is szolgált, rajta kapott helyet a tegez, amelyben a nyílveszőket tartották és az úgynevezett készenléti tegez, amelyben a felajzott íj volt. Őseink a tarsolyban a tűzszerszámot és egyéb fontos eszközöket hordták, emellett az oda volt akasztva az ivó csanak is.  A derékszíjat díszítő veretek száma, mívessége és anyaga (ezüst, vagy arany) határozta meg a viselőjének társadalmi rangját. Minél több veret volt rajta, annál magasabb tisztséget töltött be viselője.

Törökkor:

A következő csoportban a török kori vitézek viseletei láthatóak. A XIV-XVI. század katonai ruházatára sok minden volt hatással.  Először ugyanis ekkor jelentek meg a magyar huszárok az európai hadszíntereken: 1546-47-ben Nyári Ferenc vezetése alatt körülbelül 1200 vitéz állt hadrendbe. A külföldön ekkor még ismeretlen magyarok merőben eltérő fegyverzetükkel és különleges egyenruhájukkal kellő riadalmat okoztak. Ekkoriban még csak alig néhányan használtak nehéz vérteket,  és arcukat sem védték rostéllyal. Fő fegyverük a kopja volt, de kézi tusában használtak szablyát, pallost, és fokost is.

A török korban a végvárak fontos szerephez jutottak, - köztük  a Thury-vár is - a magyar vitézek  tehát főként végvári katonaként szolgáltak. Ruházatuk szabása ugyan megváltozott a honfoglalás kora óta, mégis felfedezhetőek hasonlóságok a két öltözet közt.

Hosszú kaftánszerű felsőt, vagyis dolmányt viseltek, fölötte átvetve mente volt látható. A viseletet ekkor már míves zsinór öv díszítette. A harchoz külön bőrből készült fegyverövet hordtak, amelyen a tarsoly, szabja, csákány, evőkés, és tegez kapott helyet. A pajzsukat a vitézek a menetben a hátukra szíjazták. Íjuk hasonlított a hun visszacsapó íjhoz, azonban rövidebb volt.

A hunok óta a harcosok varkocsot vagy üstököt hordtak. Ez a hajviselet ebben a korban is elterjedt volt, bár inkább az üstök volt jellemző, amely nem más, mint egy hajtincs a fej búbján elöl, míg a fej többi része borotvált.

Kuruc kor:

A Rákóczi szabadságharc vitézeit, huszárait nevezzük kurucoknak, bár ma már tudjuk: ezek a katonák hivatalosan soha nem használták ezt a nevet.

Az 1700-as évek kuruc öltözete nem sokban különbözött a török kor végvári vitézeinek ruházatától. Tulajdonképpen a fő különbség csak annyi, hogy a dolmány úgynevezett leppentyűs ujjakat kapott. A divat a katonai viseletre is hatással volt, talán ennek köszönhető, hogy a kaftánszerű dolmány lerövidült, zsinórozása pedig még díszesebb lett. A dolmány ujja gyakran könyék fölé ért, és alatta egy díszes, csipkeszélű, bőszárú ingujj takarta az alkart.  A katonák a derekukon ekkor még használtak zsinór övet, de jellemzőbbé vált a széles selyemöv viselése. Vállukon, elöl a nyaknál összefogott köpenyt, körgallért, vagy mentét hordtak, melynek szabása olyan volt, mint a dolmányé csak hosszabb, egészen térd alá ért.  Fegyverzetük is megváltozott, igaz csak apróbb dolgokban. Már nem igazán használták a hegyes tőrt, illetve szablyájuk kézvédő kengyelét lánc pótolta. Ebben a korban jelentek meg a jellegzetes vörösrézből domborított huszártiszti tarsolyok is.

1848:

Az 1711-ben lezárult Rákóczi szabadságharc után a katonai ruházat folyamatos fejlődésével alakult ki a mai huszár-egyenruhaként ismert viselet. Az első, szembetűnő változás a dolmányon a sűrű zsinórozás és a sokszínűség. A zsinórozásnak ebben az esetben már nem csak díszítő, hanem védelmi szerepe is volt, mivel fémszállakkal volt sodorva, így kiváló védelmet biztosított az éles fegyverekkel szemben. Érdekes megfigyelni, hogy a huszár egyenruha jobb vállán nincs, csak a bal vállán található zsinórozás. Ennek oka, hogy a katona a jobb kezében lévő karddal a jobb vállát  meg tudta védeni, a bal vállra azonban kaphatott csapást. Lovas huszárok lévén, a csatamezőn a hátuk is ki volt téve a támadásnak ezért ekkorra terjedt el a dolmány hátának zsinórozása is.

Megmaradt szokásként a mente viselése is, amit gyakran félvállra vetve hordtak, itt is jellemző volt a sűrű zsinórozottság.

A különböző huszárezredeknek más és más színű viseletük volt. Az alakulatok eltérő színei jól megfigyelhetők kiállításunkon. Jellegzetes viselet volt a huszár fejfedő: a csákó, melynek színe és díszítése is az ezredet jelölte, továbbá a huszárok szintén a csákón viselték a rangjelzésüket is. Természetesen elmaradhatatlan része volt az egyenruhának a huszár vállszíjas tölténytáska. Ez bőrből készült és fémverettel díszítették. Nadrágjukból a csizma és a dolmány közt kis rész látszott, ezt a részt is zsinórozással díszítették. Fegyverzetük jelentősen megváltozott, kopja, helyett puskát használtak. Megmaradt a kézitusához a szablya, amelynek marokvasát csüngő zsinórzattal díszítették. Ruházatukon egyaránt használtak zsinór és a bőrövet is. A katonai egyenruhák sorában talán a leglátványosabbak ebből a korból találhatóak.

Első világháború:

Az első világháborúban a huszárok öltözete némileg megváltozott, bár a dolmány és a mente megmaradt. A bőröv ekkor hord célokat szolgált, egyre több készséget kellet elhelyezni rajta. A honvédhuszár egyenruhája már kezdett hasonlítani a mai honvédségi ruházatra. A khaki zöld hosszú kabát tulajdonképpen nem volt más, mint egy hosszú mente zsinórozás nélkül. Megmaradt a szablya, de a fő hangsúly a lőfegyverekre tevődött át, ezáltal a zsinórozás szerepét vesztette, hiszen a lőfegyverektől, lövedékektől már nem védte meg viselőjét.  Így szépen lassan el is tűnt a napi használatban lévő katonai egyenruháról. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a teljes magyar ruházatról hiányzott a zsinórozás, hiszen ekkor és ezután is közkedvelt a díszmagyar, rendi, főúri viseletként, csak védelmi szerepet nem tölt már be.

Második világháború:

A második világháború katonai egyenruháján már nem lehetett felfedezni a 48’- as huszárok ruházatának motívumait.  Nincs zsinórozás, dolmány helyett pedig khaki zsávolyzubbonyt viseltek zöld nadrággal és csizmával. Nyilvánvaló, hogy a sok szín ebben a korban már nem volt kívánatos, mivel figyelemfelkeltő jellege nem szolgált jól a harcokban. Ezért inkább a rejtőzködés kapott nagyobb hangsúlyt, amihez nyáron és tavasszal a zöld színt használták, télen pedig fehér álcaruhát viseltek. A hadtesteket a parolin színének változásával különböztették meg. A szablyát már nem használták, legfeljebb a tisztek oldalán volt látható, de ott is inkább, mint dísz. Fegyverzetük, felszerelésük kiegészült a bajonettel, a fegyvercsőre erősíthető tőrrel, gázálarccal, távcsővel, gyalogsági ásóval, automata fegyvereikhez tártartókkal, és fémsisakkal, illetve maroklőfegyverrel. Fejükön csákó helyett Bocskai szabású sapkát viseltek.

Katonazenész egyenruhák.

Természetesen minden kor hadseregében szolgáltak katonazenészek. Az ő egyenruháikat láthatjuk a kiállítás ezen részlegében. A zenészek szerepe a hadseregben nem csak a szórakoztatás volt, díszelgéseknél az ütemes indulók pergő dallamaira masíroztak a katonák. Általában külön katonazenészek voltak minden alakulatnál, így például minden honvéd gyalogezrednek volt honvéd zenekara. Sokszor fontos szerepet töltöttek be a katonaság életében. A zenészek például jeleket adtak a háború forgatagában, ezekkel a hangjelekkel irányítva az alakulatokat.

Mint láthatjuk, öltözetük mindig egyedi, díszes ruházat volt. A kiállításon bemutatott katonazenész ruhák az 1700-as évektől napjainkig mutatják be viseletüket. 

Díszmagyar, Atilla, Bocskai, Kazinczy:

Honnan is ered a díszmagyar? Rómer Flóris a Magyar Tudományos Akadémián székfoglaló értekezésében egy Kostyál Ádám nevű szabómesterről írt, aki az 1800-as évek elején megunva a nyugati, nem magyaros divatot, kutatómunkába kezdett és visszanyúlva a XVI-XVII. századig, metszetekről másolva elkészített egy magyar divatképet.

Ez az általános reform formálta újjá a XIX. században a selyemből és bársonyból készült viseleteket. A firenzei, velencei, milánói és genovai selyem, damaszt, bársony első osztályú alapanyag volt ezekhez a míves, színes díszruhákhoz. A magyar főurak Isztambulból, és Görögországból is szereztek be kelméket.  Később, színpompás kelmék után elterjedt az egyszínű fekete, mely az ellenállás, a magyarság jelképévé vált.

Az első kiállított darab az Atilla, melyet Attila hun fejedelem után neveztek el. Ez a derékban szabott fekete díszítetlen dolmány már az 1825-ös országgyűlésen is megjelent. A bécsi kormány aggódva figyelte a forradalmi eszmék és a magyar öltözet terjedését, de mindhiába. Az 1832-33 ás országgyűlésen a tárgyalási terembe csak fekete Attilában volt szabad belépni, ezért a követek eladták a színes díszmagyar ruháikat és feketében jártak.

A forradalom színei a fekete és a piros voltak, jól megfigyelhető a fekete dolmányon a piros szegély.

Az 1848-as forradalom után azonban újból a fekete volt a meghatározó szín, a nemzeti ellenállás jelképe lett ez a fekete zsinórozott viselet. Ma ezt a ruházatot nevezzük Bocskainak. A ruha minden darabját fekete posztóból varrták, a díszes gombok, ékszerek helyett, fekete gyapjúfonalból készült zsinórzattal díszítették.  Demonstratív volt az ország viselete, a temetések tömeggyűlésekké alakultak az udvar és Haynau rémuralmának tettei ellen.

Fogathajtás, segédhajtó öltözet:

A napjainkban is űzött sport, a fogathajtás, a lovassport egyik kiemelten szép és nagy szaktudást igénylő ága. A fogatok a magyarság életében tulajdonképpen mindig jelen voltak, a kutatások szerint először ökörfogatot használtunk majd a későbbiekben kezdtük el lovainkat is befogni. Ez a múlt ad alapot korunk fogathajtó versenyeihez.

A mai fogathajtó versenyek ruházata folyamatosan alakul, természetesen a divat is hatással van rá. A fogathajtók ruházata eltér a segédhajtóétól. A hajtó általában egyszínű, esetleg anyagában mintás öltönyt visel, a kiegészítők erősen szabályozva vannak, például a zokni, nyakkendő, kalap színe és viselése. Fontos, hogy a hajtó öltözete harmonizáljon a kocsi és a lószerszámok színével.

A segédhajtó öltözete viszont elég szembetűnő, lehet polgári viselet, csikósruha, de a leglátványosabb és legdíszesebb a libéria: a hagyományokra épülő zsinóros díszruha, amely színes és erősen díszített.

A hajtó és a segédhajtó öltözeténél is fontos elvárás az ízlésesség, hiszen a versenyeken a bírák a legapróbb részletekig odafigyelnek erre is. Elterjedt szokás, hogy a hajtó a segédhajtók által viselt mintájú és színű kötényt terít a lábaira. Ez egyrészről az egységesség miatt alakult ki, másrészről védi a hajtó öltözetét a felverődő szennyeződéstől is.

Napjaink:

Napjainkban meg kell különböztetnünk a hadigyakorló és a társasági egyenruhákat. A hadigyakorló a szolgálat teljesítése, harcászati tevékenységek közben használt álcamintás ruházat. A társasági, illetve díszelgő egyenruha ezzel ellentétben a hivatalos megjelenések viselete. Jelenlegi formában a második világháborúban használt szabásmintákhoz, vonalakhoz szokás visszanyúlni. Napjaink katonai ruházatára is jellemző, hogy merítünk a történelmi idők „magyaros” mintáiból, gondolunk csak az itt látható Ludovika zászlóalj díszelgő öltözetére, amelyen újból megjelenik a zsinórozás a sújtás. Érdekesség, hogy színei a fekete és a vörös, melyek az 1840-es évek forradalmi színei voltak. A többi társasági és díszelgő ruha a zöld szín különböző árnyalataival készül, megőrizve az elmúlt közel 100 év katonai hagyományait.